1. fejezet
Suli - nem csak tanulásra
1. fejezet
Lizi a suliban beszélget a folyosón barátnőjével, Dettivel. Aztán egyszer csak elhalad mellettük egy csapat fiú, köztük egy helyes srác.
Jujj, de helyes! Eddig is idejárt? És még nem láttam?! Megemlítsem Dettinek? És mi van, ha neki is tetszik? Nem para, nem para!
- Hé! Elbambultál. Melyik fiút nézted? – Detti azonnal kiszúrta…
- Mi? Ja, bocsi – valószínűleg most totál elvörösödtem.
- Szóval?
- Mit szóval? – na, most feladja.
- Melyikőjüket szemelted ki? – de miért is tenne ilyet? – Nyolcadikosok, ugye?
- Te hülye, azok mi vagyunk!
- Akkor kilencedikesek. Ezt csak nem tudom megszokni!
- Szerencsétlen. Matek házid kész?
- Aha.
- Stréber! – mosolygok. – Nekem csak félig. Elkérhetem – terelem végleg el a szót egy vigyorral.
* * *
Otthon az első dolgom volt a géphez ülni és rákeresni a Facebook-on. Meg is találtam.
Levinek hívják és kilencedikes. Nálam úgy két évvel idősebb. Bejelöltem ismerősömnek, mert miért ne? Hát megvan, hogy miért. Mert így most azon izgulhatok, vajon visszaigazol-e. Nos, ezt egy héten keresztül. Az utolsó napokban már tiszta ideg voltam.
- Lizi!
- Mi van már?! – förmedtem rá szegény Dettire.
- Csak azt mondtam, hogy beleültél egy rágóba.
Csekkoltam, és pfúj, tényleg ott ragadt valami a nadrágom farzsebén.
- Basszus! Blah, ez undorító! Miért nem szóltál, mielőtt beleültem?!
- Szóltam! Háromszor!
- Jól van na! – és ezzel le is zártam volna a témát.
- Na jó – ő viszont nem. – Most már mond el, mi a gond!
- Miből gondolod, hogy gond van?
- Csupán abból, hogy egész héten nagyon feszülten reagáltál mindenre.
- Oké. Elmondom. Csak ne itt, a teremben, mert nagy a zaj.
Minden bizonnyal már nagyon érdekelte, mert karon ragadott, és kihúzott magával a mosdóba. Becsukta az ajtót és várta a magyarázatot.
- Huh. Szóval… tudod… a múlt héten kérdezted, hogy mit nézek annyira… - bólint. – Nos… sikerült kinéznem egy olyan fiút, aki vagy soha nem ül a gépnél, vagy csak nem akar visszajelölni.
- De ismered is?
- Nem – mit értetlenkedik itt? Én éppen kitálalok!
- Akkor meg?
- Hát nem is tudom…
Lényegében nem mond hülyeséget. Ezt még végig kell gondolnom.
* * *
Hazafelé a buszon, na kit látnak szemeim? Kiderült, Levi is felénk lakik. Oda is jött hozzám, amitől rendesen megdobbant a szívem.
- Szia! Lizi, ugye? – bólintok. A szívem csak nem hagyja abba az eszeveszett kalapálást.
- Szia – mondom, azaz suttogom. Majd megköszörülöm a torkom. – Szia!
- Láttam az ismeretségre való felkérésed, de még nem volt időm visszaigazolni. Csak gondoltam szólok, mivel nem igazán ismerlek és eddig értelme sem lett volna.. Szóval majd pótlom. Rendben? – megint bólintok. Ő meg csak röhög és lelép.
Minden jog fenntartva