11. fejezet
Suli - nem csak tanulásra
11. fejezet
Lizi és Réka Leviék osztálytermének ajtajában álltak, némán, minden tekintet középpontjában.
Olyan kínosan éreztem magam. Már vagy egy teljes perce bámultak. Lehet, hogy kevésnek hangzik, de igenis nagyon sokáig tud tartani! A szerencse, hogy Levi, a haverjai és Ella nem voltak bent. Valószínűleg valamilyen emelt szintű óra következhetett, mert egy csomó gyík kinézetű gyerek ült a padokban. (Mikor beléptünk, ketten a táblánál épp egy baromi érdekes, ismeretlent tartalmazó matematikai példán vitatkoztak. Ehhh. Gáz.)
- Hé, te! – mutatott Réka az egyikre, kellemetlenül megtörve a kínos csendet. Az illető kérdő arckifejezéssel magára mutatott. – Igen, te! Hogy hívnak?
- Hegyi Mátyás.
- Gyere ki egy picit! A szülői munkaközösség bízott meg minket azzal, hogy készítsünk interjút pár gyerekkel. Te leszel az első. Utána pedig te is gyere – bökött most a másikójuk felé.
Kimentünk a folyosóra és megálltunk az ablaknál. Elővettem egy tollat, és egy jegyzetfüzetet, amibe Detti előre összeírt pár kérdést.
- Akkor kezdjük is – nézett rám Réka. Bólintottam.
- Nos, Matyi, mesélj magadról: milyen tanuló vagy, mik a hobbijaid, minek szeretnél majd továbbtanulni?
- Jé, de fura! Nekünk ugyanezekről kell írni fogalmazást a társainkról!
- Ez nem véletlen! – vágta rá Réka. – A tanárnőtök szeretné tudni, mennyire ismeritek egymást és ellenőrzésképpen a mi interjúinkat fogja alapul venni.
- Sejtettem, hogy valami ilyesmi célja lehet – okoskodott Matyi.
- Akkor válaszolj! – utasította Réka.
* * *
- Akkor meg is vagyunk – lélegeztem fel, majd Rékához fordultam. – Hahó! Mit figyelsz ennyire?
- Mi? – eszmélt fel Réka a távolba révedésből. – Ja, bocsi, csak elbambultam.
Gondoltam, biztos semmi érdekes, így fölmentünk a mi folyosónkra.
- Kettő kész – álltunk oda Liliék elé.
- Ügyesek vagytok – dicsért meg Rozi.
- Köszi. Detti hol van? – kérdeztem.
- Bent, a helyén – mutatott Bogi az osztályba.
Bementem, hogy elújságoljam neki is, és megkérjem, írja föl a neveket a listára.
Detti tényleg a padban ült és épp szorgosan körmölt.
- Mit írsz? Házi?
- Nem – tudta le ennyivel, majd el is rakta a füzetet. - Na mesélj, miért vagy ilyen izgatott?
- Kettő kilencedikest letudtunk a szünetben Rékával.
- Szuper. Lediktálod a neveket?
- Inkább odaadom – nyújtottam át neki a jegyzetfüzetet.
Miközben Detti átnézte, egyszer csak hangos csörömpölés szakította félbe a zsibongó osztály jókedvét. A tábla mellett lévő nagyablak volt a zaj forrása, ami most betört, apró szilánkokat szórva a hatodikosok alattunk lévő kertjébe.
- Jesszus! – kiáltottak föl páran, köztük Lili, és Kinga is.
- Mi a csudát csináltatok? – kérdeztem ingerülten Botondéktól. Nem véletlenül tőlük várta mindenki a magyarázatot. Egyrészt, mert mindig ők a bűnbakok, szinte minden balhéban, másrészt, mert ők álltak legközelebb a tett színhelyéhez.
- Én semmit! – mentegetőzött azonnal Botond. – Miért mindig engem vádol mindenki?
- Botond, ne már! Te dobtad az ablaknak! – nevetett Ati. De jókedve nem tartott sokáig.
Az osztályfőnökünk lépett be az ajtón, dühtől kipirult arccal.
- Mi történt az ablakkal? – kiabálta. Nagyon kedves szokott lenni, de ha Botondék kavarnak, reflexszerűen dühbe gurul.
A fél osztály egyszerre kezdett bele a történetbe, így semmit nem lehetett érteni. Szegény Ancsi néninek nem sikerült rendet teremteni, így tétlenségében Bencéhez fordult. Valószínűleg, mert neki volt a legmagasabb termete és a legdörmögőbb, legparancsolóbb hangja.
- Csöndet! – csapott ököllel az asztalra. Hatásosnak bizonyult, akik eddig egymásszavába vágva magyarázkodtak, most elhallgattak.
- Köszönöm Benőkém! Üljön le mindenki a helyére! – rendelkezett Ancsi néni.
Átrendeződtünk és mindenki kíváncsian várta fejleményeket. Egyvalakit leszámítva, akinek természetéhez híven nem akaródzott egy helyben ücsörögni.
- Tanárnő, én itt se voltam, most értem csak vissza a büféből. Nem mehetnék ki?
- Nem érdekelnek a kifogásaid Zoli, senki nem távozik innen, amíg nem tisztázzuk a dolgot! És különben is, miért ülsz ott?
Ú, kiszúrta! Az egyik dolog, amire Ancsi néni nagyon háklis, az az ülésrend. A gyerekeket csakis az általa előre megszabott helyen szerette látni, gondolom, az áttekinthetőség miatt, és hogy ne legyen fecsegés az órákon. A rend ott bomlik meg, amikor másik tanár jön be, mert ilyenkor úgyis mindegyikünk a barátja mellé ül.
- Mert amikor az első fizikánk volt a teremben, későn értem be, és már csak itt volt szabad szék.
- Sajnálom, de ha itt van órátok, üljön mindenki a saját helyén!
- Két perccel később úgyis átülnék – dünnyögte Zoli, ahogy áthurcolkodott.
- Nem ülsz vissza, ott maradsz! Most pedig szeretném hallani, mi történt az ablakkal!
Síri csönd. Csak a tücsökciripelés hiányzott. A feltételezett bűnösök némán meredtek maguk elé.
- Ha nem jelentkezik a tettes, az osztállyal tol ki!
Erre már mindenki Botond tekintetét fürkészte. Ezt ő sem hagyhatta figyelmen kívül, hát felállt.
- Öhm… én voltam – mondta. – A plüssmalaccal labdáztunk, aztán Ati rákötötte a műanyag táblaszivacsot, mintha Pocahontas egy repülő tetején ülve repülne. Én meg véletlenül hozzávágtam az ablakhoz. Elnézést.
Közben Ati is felállt, és mindketten lélegzet visszafojtva várták a rájuk kiszabott, megérdemelt büntetést, ami csak egy alapos fejmosás után következett.
- Hogy lehet véletlenül hozzávágni egy disznót, az ablaknak? – ordította az ofő. – A teremben tilos a dobálózás, ezt is tudjátok! Hol vagyunk, az oviban?! Nyolcadik osztályba jártok, viselkedjetek is úgy, mint a 14 évesek! Kérem az ellenőrzőtöket, Botond, te osztályfőnöki intőt kapsz, Ati, te csak figyelmeztetőt, de meg ne halljak még egyszer bármi hasonlót!
A szünet hátralévő részében igyekeztünk úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Azért nem ilyennek kéne lennie egy átlagos hétfőnek…
Hirtelen Réka ragadta meg a karom, és kihúzott magával a folyosóra.
- Mi az? – kérdeztem.
Válasz helyett diszkréten az ajtóban álló ismeretlen felnőtt nőre mutatott.
- Ő Lizi? – nézett a nő Rékára, aki rábólintott. – Szia, Hegyiné Csaba Katalin vagyok, a szülői munkaközösség vezetője. Épp az iskolában tartózkodtam, mikor a fiamtól értesültem egy s másról veletek kapcsolatban… - lesápadtunk.
Minden jog fenntartva