12. fejezet
Suli - nem csak tanulásra
12. fejezet
Lizitől és Rékától egy bizonyos Hegyi Matyi anyukája kérte számon tettüket. Miért állították, hogy a szülő munkaközösségtől jöttek?, és milyen jogon interjúvolták meg a gyerekeket? – ezek a kérdések hangzottak el.
Lesütött szemmel, némán hallgattuk a fejmosást. Réka tök jól kidolgozta a hazugságot, de ki gondolta volna, hogy ennek a Matyinak az anyja ilyen pozíciót tölt be.
- Meggondolatlanul, és helytelenül cselekedtetek – nézett ránk szigorúan. – De méltányolom a jó ötleteket, és ez az – elkerekedett szemmel figyeltük. – Valahogy le kell ellenőrizni a gyerekek fogalmazásait. Csináljátok meg az interjúkat és adjátok oda Matyinak. Jó? – bólintottunk még mindig meghökkenve. – Azt azért áruljátok el, milyen szándék vezérelt titeket valójában?
Nincs mese, valamit muszáj kitalálni. Ki kell másznunk ebből, anélkül, hogy beköpnénk Ádámot.
Már épp dadogtam volna valami hülyeséget, mikor Réka megszólalt.
- Elnézést, csak felmérést akartunk végezni minden évfolyamon, de fontos volt, hogy ne jöjjenek rá, mert akkor talán más válaszokat adtak volna.
- Értem. Máskor kérjetek engedélyt. Most viszont mennem kell. Örültem a találkozásnak, sziasztok! – mondta, majd elhagyta az iskolát.
Egy időre megnyugodtam, de később, mikor elmeséltük a történteket Bogiéknak, leesett valami.
- Na, az tök jó, akkor lényegében megvan az engedély…
- Várjunk csak! – szakítottam félbe szegény Lilit. – Akad egy kis probléma. Semmi komoly, csak meg kéne oldani. Ha mi a szülőknek is, meg Ádámnak is ugyanazt az anyagot adjuk, az a tanárnőnek biztos feltűnik, és süthetjük az egészet!
- Ez nem gáz, tök egyszerűen megoldható – nyugtatott meg Detti. – Amit a tanárnak adunk, vázlatos lesz, amit Ádámnak, az meg teljesen kidolgozott, egy, összefüggő szöveg.
- Okés, akkor semmi.
- Te, Réka, mit nézel olyan nagyon? – érdeklődött Detti, látva, hogy Réka szinte előre esik, úgy figyel valami az énekterem irányában.
Mind oda néztünk, de a folyosó üresen tátongott, az összes diák visszavonult a saját termébe.
- Hahó! Köztünk vagy még? – integetett Rozi Réka arca előtt.
- Ja, igen, bocsi. Miről van szó? – tért magához az álmodozó.
- Most épp arról, hogy mi a csudát bámulhatsz – tájékoztatta Detti.
- Semmit. Ó, Regi, gyere csak ide! – kapta el Réka Regi karját, aki épp csak kilépett a teremből. – Meséld el nekik is azt a Vámpírnaplós izét, mert én nem emlékszem, hogy is volt…
- Oké! – csillant fel Regi alaposan kifestett szeme, és végeláthatatlan történetbe kezdett kedvenc sorozatáról.
Csakhogy, Réka közben elsomfordált. A többieket úgy lekötötte, hogy látványosan unatkozzanak, Regi sztoriján, hogy észre sem vették. Én viszont követtem tekintetemmel. Sajnos lement a lépcsőn, és hamar eltűnt a szemem elől.
- Regi, nézd, Ákos! – szólalt meg hangosan Detti, kimentve magukat az izgalmas események hallgatásából.
„Ákos” egy tizedikes fiú álneve volt, akit egyébként Balázsnak hívtak. Még tavaly tetszett meg Reginek, és onnantól kezdve minden iskolai ünnepségen őt leste. Így a név hallatán most is azonnal megpördült és hosszú pilláival a jónak remélt irányba pillogott. Majd a következő pillanatban vissza is fordult (arcon csapva hosszú, barna lófarkával), és mérgesen nézett Dettire.
- Ez nem volt szép!
- Bocsi, tökre azt hittem, hogy őt látom – mentegetőzött Detti vigyorogva.
* * *
Hazafelé a buszon eszembe jutott Regi és Detti délutáni kis „vitája” és elmosolyogtam magam. Ez furán nézhetett ki – gondolom abból, hogy hirtelen Levi ült le mellém, és megjegyezte:
- Ez fura volt.
- Szia neked is – köszöntem, igyekezve leplezni boldogságomat, ami a közelségét észlelve azonnal ki akart törni.
- Heló. Na, mire fel ez a nagy vidámság?
- Csak úgy jött. Miért, talán tilos? – kérdeztem mosolyogva, mert tovább akartam vinni a beszélgetést.
- Nem, nem. Jól áll, ha nevetsz – Aw!
- Hát… Köszi…
- Hallom ti csináltok interjút az osztályunkkal. Engem mikor kérdezel ki?
- Akár most is.
Elővettem a táskámból a jegyzetfüzetet és egy tollat, majd felírtam középre: Péter Levente.
Kissé, najó, nagyon remegett a kezem, de remélem Levinek nem tűnt fel.
- Első pont: jellemezd a tanulási szokásaidat és eredményeidet!
- Körülbelül napi fél órát tanulok, 3-as, 4-es eredményekkel. És csak bioszból vagyok emeltes.
- Második: mik a hobbijaid? Esetleg, mit sportolsz?
- Hát… kosarazom, lassan 3 éve. És szeretek fotózni.
- Igen? Az tök jó! És csak hobbiszinten, vagy tanulod is? – érdeklőttem.
- Még csak hobbiból, de nagyon szeretnék eljutni minimum egy tanfolyamra. A gépem mindenesetre profi, nagyon jó minőségű és felbontású képet csinál.
- Ahha…
- Nem nagyon értesz hozzá, igaz? – nevetett.
- Nem igazán…
* * *
Otthon a jegyzetekből elkészítettem három kisebb fogalmazást. Örültem, hogy egy ilyen jót beszélgettünk Levivel. És azt mondta, jól áll, ha nevetek! Szinte a fellegekben jártam!
* * *
Másnap viszont ismét Réka titokzatossága foglalkoztatott, mivel továbbra is furán viselkedett.
Az órákon nem figyelt, végig csak a padján feküdt, és mikor felszólították, nem tudta a választ (amúgy, mindig szokta tudni). A szünetekben vagy eltűnt, vagy némán bámult maga elé. Furcsamód, Bogiéknak vagy nem tűnt fel, vagy nem tartották érdekesnek.
Órák után, mikor a kapuban álltunk, nem tudtam rávenni az indulásra.
- És miért is várjunk?
- Mert ööö…, bekötöm a cipőfűzőmet – hajolt le.
- De csizmában vagy! És cipzáras!
- Jól van – egyenesedett fel sóhajtva.
- Na mesélj!
Minden jog fenntartva