17. fejezet

Suli - nem csak tanulásra

17.    fejezet

Lizi a folyosón térdelt Ella lába előtt. Nem, nem a kezét akarta megkérni, csak a porcelánbabát próbálta kiszabadítani a lába alól.

Beleütöttem a vádlijába, de fölöslegesen. Miután jól rátaposott, magától is fölemelte a lábát. Kárörvendőn vihogva vonult el csatlósaival.

Óvatosan fölemeltem a babát. Csodával határos módon az arca és a végtagjai csak koszosak lettek, de egyben maradtak – többé-kevésbé. Habár a babát a kezemben tartottam, a jobb lába a földön maradt. Letört!

Magamhoz vettem azt is, majd feltápászkodtam a földről. Ideje volt lassan, mert egyre több szempár bámult. Szomorúam baktattam fel a lépcsőn.

A folyosón Lilibe, Domiba (mellesleg ők ikrek), és Dettibe botlottam. Utóbbi épp Pocahontas-t hajítottam be a terembe.

-        Mi az? – kérdezte Detti tőlem, mikor láttam, hogy lehangolódtam.

-        Semmi, majd elmondom – legyintettem szabad kezemmel.

-        Miattam ne zavartasd magad – jegyezte meg Domi – Én akár be is mehetek.

-        Ja, nem kell – szóltam gyorsan. Nem akartam bunkónak tűnni. – Nem miattad, hanem, mert ki kell még hevernem – és ez még igaz is.

-        Ennyire súlyos? – rémült meg Lili.

-        Neem, nyugi! Én egyben vagyok – testileg – gondoltam –, de ez sajnos róla nem mondható el… - emeltem fel a tenyeremen a porcelánbabát.

-        Mi történt vele? – érdeklődött Detti kissé ijedten. – Hol a lába?

-        Itt – húztam elő a zsebemből az apró végtagot.

-        Nem volt valami hosszú életű – szúrta közbe Domi.

-        Nem kell beszólni! – néztem rá szúrós szemmel.

Mindegy is volt, hogy rábíznék-e Domira ilyen személyes infókat, mert fejcsóválva bement a terembe.

A lépcsőn Tibi feje búbja jelent meg (a többi része is jött utána). A reggeli nap fénye úgy sütött szőke (már-már fehér) tincseire, hogy úgy festett, mintha világítana. Dettinek is feltűnt, s mikor Tibi odaért hozzánk, vele is közülte. Ugyebár, csak diszkréten.

-        A hajad egy elemlámpa.

Tibi egy pillanatig értetlenül bámult, majd mikor leesett neki, mire célzott Detti, rázni kezdte a fejét.

-        Most villog? – kérdezte vigyorogva, még mindig a fejét ingatva.

Nevetve bólogattunk, s mikor Tibi elszédült és egyenesen nekisétált a falnak, kitört belőlünk a megállíthatatlan röhögés.

-        Kirakták a hiányzó tanárok listáját? – kérdezte Lili, aki csak mosolygott hülyeségünkön.

-        Igen – hagyta abba Tibi a vihogást. – Akartam is mondani.

Nagy levegőt vett, de nem szólalt meg.

-        És mondod is? – kérdeztem türelmetlenül.

-        Mi? Ja, igen – felelte Tibi szórakozottan. – Bartha Debóra hiányzik és nem emlékszem, ki helyettesít, de az tuti, hogy nem szakos.

-        Akkor nem lesz kémiánk? – világított rá Detti. – Zsír!

Rosszallóan tekintettem rá. Nem állítom, én is örülök – ki ne örülne? –, de ilyen nyíltan utálni egy tantárgyat…

-        Nem utálom – hárította Detti, mintha olvasna a gondolataimban. Vagy hangosan mondtam volna? Nem, kizárt. Ez ijesztő! -, csak nem tudtam készülni – folytatta. Mármint tanultam, de fogalmam sincs mit.

-        Ez ismerős – helyeseltem.

Na, hogy tisztázzuk kicsit a dolgokat, nem sokat konyítok a kémiához, de az órákat szeretem, egyéb okoknál fogva. S, mivel Detti ismeri mindet, ne utálja már ennyire nyilvánosan! És ezen okok egyike eddig természetesen Levi volt. Csütörtökönként neki is a kémiaterem folyosóján szokott órája lenni (pont mikor nekünk), és mindig a folyosón tölti a szünetet, ahogy mi is. Most, azok után, hogy Levi valami kikosarazással vádol, amit meg kéne beszélnünk, lehet, kevésbé várom majd az órákat.

Becsöngettek, úgyhogy bementünk az osztályba. Persze Tibi, Lilim, és Detti épségben bejutott, de mielőtt én is átléphettem volna a küszöböt, nekem rontottak. A nálam egy-egy fejjel alacsonyabb Gábor, és Ati fellökött és fenékre estem a folyosón. Botond jelent meg az ajtóban, így már három ember is akadt, aki rajtam szórakozhatott.

Kissé dühösen vánszorogtam be a terembe, s felkaptam a táskám, hogy elsiessek az infóterem felé. Teljesen megfeledkeztem róla, hogy milyen óra jön! S mivel Dettiék angolosok, és csak a németeseknek lesz most infó, nem figyelmeztethettek. Szerencsére bentről még javában szűrődtek ki a többiek vidám hangjai, a tanár biztos beengedte őket, majd még elment valahova, mondjuk a mosdóba. Megnyugodtam, de sietve nyitottam be.

Hát ennyit rólam, meg a megérzéseimről! Az ajtót csak 10 centire tudtam nyitni, mert ott megakadt – jobban mondva akadálynak ütközött. A nehéz tárgyat egyenesen nekicsaptam Kocsis tanárnő oldalának! Anita néni fájdalmában felkiáltott.

Rémülten álltam az ajtó takarásában. Nem mertem újra benyitni. A következő pillanatban a tanárnő dühös tekintetével találtam szemben magam.

-        Elnézést tanárnő, nagyon sajnálom – hebegtem.

-        Hagyjuk – mondta szikrázó szemmel. – Ülj le! – majd miután elfoglaltam a helyem a legszélső számítógép előtt, Regi mellett, folytatta. – Épp azt mondtam a többieknek, hogy elintézni valóm van, ezért engedélyezem a szabadfoglalkozást, de az megfelelő mennyiségű dolgozat anyagból is adhatok addig egyet… - gondolkodott hangosan, miközben végig engem nézett.

-        Ne, tanárnő! Tessék megengedni, hogy játszunk! – kérlelte Zoli a kelleténél jóval hangosabban. – Olyan rég tartottunk játékórát! És

-        Rendben Zoli, ne folytasd – szakította félbe Kocsis tanárnő, s azzal az oldalát fájlalva kisétált.

-        Király! – üvöltött föl Kristóf.

-        Még innen is hallom – jelent meg ismét Anita néni, megint eltűnt.

Kristófot is beleértve mind nevetni kezdtünk, és nem csak Kristófon és Zolin, de az én szerencsétlenségemen is.

-        Mi miatt késtél? – fordult hozzám Regi.

-        Gáborék „feltartottak” – mondtam miközben bekapcsoltam a gépet. – Képzeld, hiányzik Bartha – említettem, pedig ő emeltes, őt nem érinti.

-        Nem lesz kémiátok? Szupi! – jegyezte meg, de már el is mélyedt az internet nyújtotta világban. Így én is elfoglaltam magam.

Felnéztem Facebookra, s gondolom mondanom sem kell, hogy egyből Levi adatlapján találtam magam.

Lipner nem tétlenkedett. Ugyan még fél óra sem telt el, ő máris posztolt Levi falán.

„Ellyke Lipner: Ó Levi, sajnálom, hogy lepattintott az a ribi O.O”

3 like, és 9 hozzászólás. Furdalt a kíváncsiság, így rákattintottam a megtekintésre. „Sissy Balog, Angie Horváth és Ellyke Lipner kedveli ezt”.

„Sissy Balog: Én is sajnálom, de nem értem, miért próbáltad meg felszedni”

„Angie Horváth: Pont ezen járt az agyam!”

Jé, van agya! – gondoltam gonoszan.

„Ellyke Lipner: Csajok, ez egyértelmű! Minden jó után egy rosszat – Zsófi után normális lányt nem talál”

Zsó Baybe: Kösz csajszik! Imádlak titeket <3!”

És így tovább… Nem találtam értelmét, hogy elolvassam. Könnyek szöktek a szemembe. Hogy lehetnek ekkora szemetek!

Elküldtem a beszélgetést Dettinek és Rékának, ha valaki meg tudja menteni a helyzetet, azok ők.

-        Mi az? – kérdezte Regi hirtelen. Feltűnhetett neki, hogy percek óta lehunyt szemmel, mozdulatlanul ülök, és könnyes az arcom.

Mivel már bezártam az oldalt, nem tudtam megmutatni és csak legyintettem. Annyiban is hagyta, így óra végéig zenét hallgattam és próbáltam nem gondolni az elmúlt napokban történtekre.

Eszembe jutott viszont, hogy még csak 9 kilencedikest interjúvoltunk meg. Ugyan jól hangzott, de 6 még mindig hátra van. Azt hiszem 4 lány és 2 fiú. Óra után szóltam is Dettiéknek, hogy bele kéne húzni.

-        Nagyon le vagyunk maradva. Szerdára kész kell legyen az egész fogalmazás, és az már csak két nap.

-        Jó, hogy szólsz – mondta Rozi, majd eltűnt a lépcsőfordulóban.

-        Ooké – törődtem bele, hogy fogalmam sincs, mire gondol.

Szünet végéig nem is láttuk, sőt még csöngetésre sem ért vissza. A teremben vártuk a tanár érkezését, s mivel a magyartanárom, Traktor Béla, azaz Traktor lett kiírva helyettesítőnek, senki nem zavartatta magát, nagy volt a zsibongás. Leültem Detti mellé, gondoltam a padtársát, Borit biztos nem zavarja majd. És tényleg, ő ez alkalommal átült legjobb barátnője, Klári mellé, aki mellett alapból Blanka foglal helyet, de ő ma nem jött suliba. Igen, lyukasóra alatt mindig ekkora a kavarodás, sőt még nagyobb is!

Detti ezúttal is javában körmölt, a már sokszor látott, titokzatos spirál-füzetébe, de most nem hagyta abba, mikor lehuppantam mellé. Szívesen megkértem volna, mutassa meg, de most nem volt hozzá megfelelő hangulatom. Így ledőltem a padra, és bedugtam a fülembe a fülhallgatómat – amiből infó óta, megállás nélkül szólt a zene. Rövid időn belül elmerültem a zenében és az álomba esés határán álltam. A One Direction – Little things című számát hallgatva teljesen kizártam magam a külvilágból. Pont ez kellett most nekem – nyugalom.

Irtózatosan megrémültem, mikor valaki hirtelen, hátulról megkocogtatta a vállam. Úgy éreztem, mintha visszarántottak volna a valóságba. Álmatagon fordultam hátra. Nem tudom, Rozi mikor érkezett vissza, de valahogy a mögöttem lévő padba került, Bence szomszédságába. Egy papír-fecnit nyújtott felém, amit el is vettem tőle.

De jó! Rozi meginterjúvolta a neki beosztott kilencedikest!

Nem kételkedem benne, hogy minden, amit leírt, szó szerint hangzott el, de óriási hülyeségeket firkantottak a jegyzetlapra. A név az még hagyján, bár tökre hülyén hangzott: Havasi Gyopár (majd lecsekkolom az osztálynévsort, mert ilyen név nem rémlik). A lány a leírtak alapján napi 12 órát tanul (vagyis elméletileg álmában is magolnia kéne), és 3-as átlagot produkál. Szabadidejében kötöget és makramézik (azt se tudom, mi az!). Ja, és felszolgáló tanfolyamra óhajt jelentkezni, hogy felcsaphasson pincérnek.

Kérdőn pillantottam Rozira. Hanyagul megrántotta a vállát.

-        A csaj nem lehet százas, de ezt mind ő állította magáról.

-        Értem. Persze, nem is feltételeztem mást – tisztáztam kedvesen.

Egyszer csak köhintést hallottam a bal oldalamról. Ültömben előrefordultam, s felnéztem az immáron a jobb oldalamon álló Traktorra, aki közben megérkezett az órára.

-        Jó napot Eliza! – köszönt megjátszott komolysággal. Sokszor használta ezt a hanghordozást, pedig ő kifejezetten az a jófej-tanártípus.

-        Jó napot tanár úr! – mosolyogtam fel rá.

Barátságosan megsimogatta a hátamat, majd leült a tanári asztalhoz. Ötödikben együtt jártam a lányával röpizni, és ő volt az edző. Azóta viselkedik velem így. Ez év óta tanít engem és a többi emeltest magyarra. Igen, tudom, egy lángész vagyok – nem, egyébként csak azért vagyok emeltes, mert az eddig magyartanár úgy döntött, felküld néhányunkat – ha már muszáj – „tehetségünk kibontakozásának érdekében”. A többiek – a jó tanulók lettek az alaposok, például Réka, Rozi és Detti.

Ha már Dettinél tartunk, egyik pillanatról a másikra, elém került egy füzet, az ő kézírásával teleírva. Nem, nem a rejtélyes spirál-füzete, ebben csak vázlatok voltak. Ő is elkészített egy interjút. Miután átfutottam, a boldogság szülte vigyor lehervadt az arcomról.

Név: Cserepes Virág

Tan. szokások: 12 h/nap; 3-as átlag

Hobbi: kötés; makramé

Tovább tan.: felszolgáló tanf.; pincér.

Mi a fene folyik itt??

Minden jog fenntartva