4. fejezet
Suli - nem csak tanulásra
4. fejezet
Lizi 30 hosszú percen keresztül szuggerálta a chat ablakot. Aztán óránként ellenőrizte, de nem kapott választ. Egészen másnapig.
Szombat reggel csekély reménnyel ugyan, de megnéztem, hátha válaszolt. És IGEN!
„Levi üzenete: Szia! Bocsi, hogy nem válaszoltam, de bealudtam a laptop fölött. Látom, most meg te vagy offline. Na, mindegy. Szia!”
* * *
Egész nap a gép előtt ültem. Folyamatosan be voltam jelentkezve, az összes házimat megírtam, már minden feltöltött képet megnéztem, minden viccet elolvastam, és már nem tudtam mit kezdeni magammal. Tényleg nagyon unatkoztam. Úgyhogy felhívtam Dettit.
- Haló!
- Szia, Lizi vagyok.
- Tudom – szinte hallani lehetett, ahogy mosolyog. – Mizu?
- Nem tudtam beszélni vele! – tértem rögtön a lényegre. – Amikor ráírtam, nem volt fent, amikor ő írt, akkor meg én nem.
- De akkor válaszolt. Nem értem, mi a gond – jelentette ki az értetlenség királynője.
- Az, hogy azt még mindig nem tudom, miért nem jön suliba, hogy komoly betegsége van, vagy elutazott, vagy tényleg átiratkozott egy másik suliba – fakadtam ki.
- Ezeket én sem tudhatom, egyet kivéve. Év közben nem viszik át másik suliba, mert azzal vele is csak kitolnak. És, ahogy tőled hallottam, nem egy zseni a gyerek.
Ez jogos. Tehát nem valószínű, hogy elment. Megköszöntem Dettinek a lelki támaszt és elköszöntem. Ránéztem a számítógép monitorjára, s a Levi neve mellett szereplő szürke kör abban a pillanatban váltott át zöldre. Egy kicsit vártam, ne legyek annyira feltűnően kétségbeesett, hogy azonnal letámadom, majd végül is ráírtam.
„Lizi üzenete: Szia!”
Nem siette el magát, de 10 perc után végre válaszolt.
„Levi üzenete: Szia!”
„Lizi üzenete: Mizu?”
Most szinte abban a pillanatban reagált, hogy elküldtem, tehát már előre leírta.
„Levi üzenete: Semmi. Itt mindent betölt az unalom. Miért kérded? J”
Tudtam, miért kérdezte, és a választ is tudta rá, de meg akartam próbálni menteni, ami még menthető.
„Lizi üzenete: Csak mert mintha az elmúlt két héten nem jöttél volna suliba. Gondoltam megkérdezem akkor már, hogy elutaztatok?”
Két perces szünet következett (igen, tényleg mindig nézem az időt).
„Levi üzenete: Amúgy… egész hónapban nem voltam.”
„Lizi üzenete: Ó, tényleg? Hogy-hogy?”
„Levi üzenete: Beteg voltam. Kicsit még most is az vagyok. Tüdőgyuszi.”
„Lizi üzenete: Sajnálom! Akkor jobbulást!”
„Levi üzenete: Köszi, de nem…” Már el se olvastam, annyira feldobott, hogy végre tudom hiányzásának okát.
„Lizi üzenete: Aha, tök jó. Nekem most viszont mennem kéne. Jobbulást még egyszer. Szia!” Kijelentkeztem.
Egész nap a fellegekben jártam a boldogságtól.
* * *
Hétfőn viszont örömöm még a suliig sem tartott.
Felszálltam a buszra, s vártam, hogy Levi megjelenjen. Mikor láttam befutni a megállóba, már éppen felderültem volna, mikor végleg letörtem.
Ugyanis rögtön utána ott termett egy lány, hátulról átölelte Levit, majd mikor ő megfordult, MEGCSÓKOLTÁK (!) egymást.
A suliig nem érzékeltem a külvilágot, és az első óra idejére ki is bújtam a magyarázat adás alól. Infó volt, amikor is felmentem a netre. Beléptem Facebook-ra és láttam, hogy olvasatlan üzenetem van. Levi küldte. Megnéztem, de csak elköszönt. Viszont, ha már beléptem, megnéztem, mit írt tegnap.
„Levi üzenete: Köszi, de nem voltam egyedül. A barátnőm előadta, hogy beteg, nem ment suliba és mindennap átjött.”
Tehát még tudnom is kellett volna, hogy barátnője van. Legközelebb tutira elolvasok mindent, amit nekem írnak!
Óra után Detti szaladt elém, és magyarázatot „követelt”.
- Mi az Lizi? Mi történt? Úristen, ugye semmi komoly?!
De addigra odajöttek páran az osztályból a cseppet sem halk kirohanására így csak annyi időm volt, hogy megnyugtassam, nem történt semmi komoly katasztrófa. Legalábbis nem életbevágó fontosságú.
- Mizu? – vigyorgott Zoli.
- Letörtél? – kérdezte Kristóf. – Segítsünk visszaragasztani?
- Választhatsz. Van stiftes, folyékony és pillanatragasztóm – poénkodott Tibi is.
Ezen már muszáj volt nevetnem. Úgy-ahogy felvidítottak, s aznap szomorú nem is voltam többet. Csak később a buszon hihetetlenül izgatott…
Minden jog fenntartva