6. fejezet
Suli - nem csak tanulásra
6. fejezet
Lizi még mindig a busz ülésébe mélyedt, mögötte még mindig Levi fogalt helyet (csak most egy haverja, Ádám társaságában) és Róza épp most buktatta le az addig hallgatózó Lizit.
Kész. Végem. Örökre eláshatom magam. Róza köszönését követően Levi és Ádám (abbahagyva egy „izgalmas” focimeccs kitárgyalását), kiegyenesedtek a széken és előremeredtek. Ugyan én nem fordultam hátra, de tudom, biztos forrásból:
- Te Lizi! Azok ott ketten miért bámulnak ilyen furán? – mutatott rájuk Róza nem túl diszkréten.
Megfogtam a karját és lerántottam magam mellé.
- Ha ezt most megúszom, utána kinyírlak! – sziszegtem. – És most kérdezd meg; honnan és mióta jövök. Hangosan, de ne túl feltűnően! – az agyam kattogott, de biztos voltam benne, nem válhat be a tervem.
- Mit csinálsz te itt? Nem kéne már otthon lenned? – jól jött, hogy két évig színjátszósok voltunk.
Kinéztem az ablakon.
- Basszus! Már rég le kellett volna szálljak!
- Akkor miért nem szálltál? – értette a dolgát.
- Szerintem elaludtam… - elővettem a telefonom. – De legalábbis az utolsó 15 szám nem rémlik. Szóval igen – ásítottam. – Valószínűleg elalhattam.
- Hogy tudsz a buszon aludni?!
- Elég korán keltem és fáradt vagyok. Így.
- Ó! Na, képzeld! Én most jövök a nagyszüleimtől. Vettek egy új Tv-t, azt segítettem beüzemelni.
- És? – kérdeztem, mert nem értettem, ezt miért meséli el nekem.
- Csakhogy. A Nagypapám úgy gondolta, megoldja egyedül, s mire odaértem, már felrakta a Tv-t a komódra. Csak fejjel lefelé! És nem értette, miért fordult meg a kép – felnevettem. – Ezért megkért, hogy fordítsam meg a képet, mert megtanulta a leckét: egyedül csak elveszíti a hangszórókat!
- Szegény! És már jó a hang? – mondtam röhögve.
- Hát, először kikapcsoltam a némítást, azután megkértem, állítsa az aljára.
- Akkor jól szórakozhattál – mosolyogtam.
- Aha – s mivel közben Levi leszállt, megkérdezte: - Hát te?
Úgyhogy elmeséltem neki, mióta ülök a buszon, kik ültek mögöttem és miről beszélgettek. És elnézést kértem tőle azért, mert meg akartam fojtani, de nagyon elszúrt nekem pár dolgot. Ezért meg is bocsájtott, s ő kért bocsánatot.
- Nos? – kérdeztem.
- Mit szeretnél hallani?
- Először azt, hogy Zsófi egy ribanc, aztán, hogy igen, szépnek tart és végül, s ez a legfontosabb, van e nála esélyem – hadartam.
- Idegesítő kis ribi, én nem voltam ott, de a hallottak alapján szépnek gondolhat, és végül, az én válaszom, hogy
- Van – vágott közbe egy hang mögöttünk.
Ez nem lehet igaz! Hogy lehetek én ennyire ciki?! Ádám végig itt ült mögöttünk és végighallgatta az egész kifakadásomat. Most viszont felállt és idejött az ülés mellé.
- Én azt mondom, van. De persze nem tudhatom – kacsintott rám.
Amint a busz megállt, Ádám le is szállt. Muszáj volt minél előbb beszélnem vele, szóval gyorsan elbúcsúztam Rózától és utána siettem.
- Hé, Ádám! – értem utol egy utcával a megálló után.
- Igen? – fordult hátra.
- Nagyon gáz volt rám nézve, amit hallottál?
- Igen elég gáz.
- És… ugye, Levinek nem mondod el?
Minden jog fenntartva