7. fejezet
Suli - nem csak tanulásra
7. fejezet
Lizi, jó néhány megállónyira az otthonuktól, ácsorgott és Ádámmal beszélgetett. Próbálta meggyőzni, ne árulja el Levinek, amit róla mondott.
- Mond, ugye nem mondod el neki? – kérdeztem immár másodszor.
- Nem is tudom… Lehet, hogy eljár a szám… - hallottam, hogy csak viccel, de komolyan vettem, s ez lett a vesztem.
- Kérlek ne! – könyörögtem.
- Rendben – nevetett. – Kössünk alkut – erre magasba emeltem a szemöldököm, de Ádám figyelmen kívül hagyva folytatta. – Én nem szólok Levinek, és te cserébe megírsz nekem valamit.
- Csak, hogy közbeszóljak, nem vagyok egy tipikus él tanuló...
- Az nem baj. Of –re kell írni egy fogalmazást, amiben minden osztálytársunkat meg kell említeni pár jellemző mondatban.
- Egy osztálytársad sem ismerem. Hogy tudnék fogalmazást írni róluk?
- Egyezzünk ki abban, hogy amit összegyűjtöttem, az kb. 15 jellemzés, azt odaadom, és te az összes ilyen ön- és emberismerő házimat megírod.
Sóhajtottam, ebből már nem mászom ki. Sok munkával jár, de sokat is ér.
- Legyen. Vállalom.
Kezet ráztunk, majd Ádám búcsút intett és befordult egy utcába. Miközben én is hazatartottam (jó hosszú útnak ígérkezett), magamban sorra vettem a történteket.
Negatívum: sok pluszfeladat.
Pozitívum: Levi szépnek gondol, szakít az idegesítő barátnőjével, van esélyem nála, és nem tudja meg, mit mondtam, vagy tettem.
Ezeket számba véve, máris derűsebben telt a délutánom.
* * *
Hétfőn a suliban mindenről beszámoltam Dettinek és a többi lánynak aki kint tartózkodott a folyosón.
- Tehát nem vett észre, és be is vette, hogy nem hallottad?! – hüledezett Lili.
- Nem – ráztam a fejem.
- Ügyes – nézett rám nevetve.
- Várj, valamit nem értek. Tetszel neki, és szakít a barátnőjével. Ez miért rossz?
- Nem, Bogi, ez jó – javítottam ki. – A rossz, az a fogalmazás, amit az osztályáról kell írnom Ádám nevében.
- Képes volt ilyen feladatot rád erőszakolni?
- Legalább jobban megismeri Levit is.
- De beszélnie kell a többi odajáró „nagymenővel”is.
Réka, Rozi és Detti (ilyen sorrendben), egymás szavába vágva érveltek, ki ellenem – ki mellettem.
- Maradjunk annyiban, egy: ez mind csakis az én bajom, kettő: húzós lesz, de valahogy majd megoldom – sóhajtottam (mostanában sokat kell).
- Segítek – szólalt meg Detti.
- És én is – csatlakozott Réka.
Lili és Bogi összemosolyogtak.
- Akkor mi is.
Mindnyájan Rozira néztünk.
- Jól van, persze, én is. Adta meg magát. – De csak pár embert vállalok.
- Köszi. Mindenkinek. – vigyorogtam.
- Van határidő? – kérdezte Detti.
- Igen, biztos… Ja, persze! Mondta is, jövő szerdára kell – ugrott be.
- Rendben, az még több mint hét. Osszuk be, ki mennyit és kiről ír – szervezkedett rögtön Réka.
- Először csak a mennyiséget beszéljük meg, mert ma este kapom meg a 15 személyt Ádámtól.
- Jó. Azt hiszem 30-an vannak… - rábólintottam, úgyhogy folytatta. - … ebből 15-öt Ádám már összeírt. nekünk pedig szintén 15 maradt. Kezdjük veled, Lili. Te ismersz onnan valakit?
- Igen, a nővérem barátnőjének az öccsét. De csak köszönőviszonyban vagyunk.
- Az tökéletes. Eddig van egy. Bogi? – fordult Réka most Bogihoz.
- Én senkit nem ismerek, de bevállalok két lányt. Bárkit, csak ne kelljen Lipner Ellát – szögezte le undorodva.
- Őt én sem vállalom – húzta ki magát Rozi.
Rólam egyértelműen tudják, hogy nem megyek oda hozzá, mert egyszer velem nagyon szemét volt, de még régen.
Az egész öt éve kezdődött…
Minden jog fenntartva